Gyerekfilmek zenéjéből ad koncertet a Savaria Szimfonikus Zenekar

A Hollywood Classics mintájára közismert gyermekfilmek zenéjéből válogat április 26-i szombathelyi koncertjére a Savaria Szimfonikus Zenekar – közölte Mérei Tamás, a zenekar igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy ötödik éve rendezik meg októberben az Oscar-díjátadók hangulatát idéző Hollywood Classics-ot Szombathelyen, és ugyancsak öt éve tervezik, hogy gyermekek számára is adnak majd hasonló koncertet, természetesen az ő érdeklődésüknek megfelelően a mesefilmek világát megidézve.
Mérei Tamás tájékoztatása szerint tíz mesefilmből 23 dal csendül majd fel, hét olyan énekes segítségével, akik a filmek magyar szinkronjában is hangjukat kölcsönözték a szereplőknek.
A szombathelyi AGORA Művelődési és Sportházban részletek hangzanak majd el az Aladdin, az Egyiptom hercege, Az oroszlánkirály, a Hófehérke, A Notre Dame-i toronyőr, a Pocahontas, A kis hableány, a Hamupipőke, A szépség és a szörnyeteg, valamint a Pinokkió című filmekből.
Elárulta, hogy a Hollywoodra jellemző külsőségek, a vörös szőnyeg, sőt a szereplőkkel való személyes találkozás sem marad el.
Mérei Tamás szólt arról is, hogy húsvéti koncertjüket április 16-án tartják a szombathelyi székesegyházban, ahol a zenekar tagjaiból alakult Camerata Pro Musica kamaraegyüttes Haydn A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című művét adja elő.
A sajtótájékoztatón az igazgató beszámolt arról is, hogy idén másodszor adják majd át a Bárdos Alice-díjat egy arra érdemes általános iskolai vagy középiskolai ének-zene tanárnak. A díjra bárki jelölhet, szavazni pedig április 3. és 10. között lehet majd a zenekar Facebook-oldalán.
Mérei Tamás a zenekar eddigi legnagyobb szabású jótékonysági akciójáról, Mága Zoltán hegedűművész március 28-i koncertjéről elmondta: az maradéktalanul beváltotta várakozásaikat, hiszen az Aréna Savaria Sportcsarnokban teltházas koncerten háromezer ember látta a produkciót, és a két beteg gyermek külföldi gyógykezelésére összesen 4 millió forint gyűlt össze, amelyet már át is adtak az érintett családoknak.