Csillagainkban a hiba – gyönyörű film egy halálos betegségről

Egy évvel ezelőtt fél Amerika egy filmen sírt. Ez volt a csillagainkban a hiba. Mind a film, mind a könyv méltán örvendett óriási népszerűségnek.

Aki nem ismerné a történet röviden az, hogy egy rákbeteg kamasz lány szerelmes lesz egy látszólag gyógyult rákbeteg fiúba. A történet látszólag nem túl izgalmas, de új, egyedi módon világítja meg azt, hogy mit jelent élni, milyen értékek rejlenek a sokszor észre sem vett hétköznapokba, és persze bepillantást nyerhetünk abba is, hogy milyen szembenézni a halállal és várni rá.

Bár a téma közel sem könnyed, az alkotók rendkívül jó egyensúlyt találtak a szerelem és a betegség között. A film nem lett mélabús, a szereplők kifejezetten szerethetőek, és a téma tragédiájának ellenére mégis könnyed, szerethető, szinte-már már vígjátéki elemeket is kapó film született. A két beteg fiatal szerelme, mutatja, hogy a kapcsolatfüggőség lehet pozitív is.

A Csillagainkban a hiba óriási érdemes, hogy egy nehéz témát dolgoz fel könnyeden, úgy hogy mégsem bagatellizálja el a kérdéseket. Elgondolkodtat, az érzékenyebbeket megríkatja, mégis emlékezetes élmény marad, ami kevés mai moziról mondható el.

A film azon kevés alkotások közé tartozik, amikor elmondhatjuk, hogy a film jobban sikerült, mint a könyv. Ez ritka kincs és jól mutatja, hogy a rendezők milyen jól is nyúlt a témához.

Csillagainkban a hiba (The Fault in our stars)

rendező: Josh Boone

író: John Green

Főszerelők:

Shailene Woodley (Hazel Grace Lancaster)

Ansel Elgort (Augustus Waters)

Atami Terra Leaves a szép és egészséges növényekért!

A hidropóniás növénytermesztés egyre népszerűbb világszerte, hiszen nagyon jó eredményeket lehet vele elérni, akár a dísznövényekre gondolunk, akár a haszonnövényekre. Termési eredményei meghaladják a hagyományos módon termelt növényekét, emiatt is próbálják ki sokan, és maradnak is meg mellette. “Atami Terra Leaves a szép és egészséges növényekért!” bővebben

A Genesis együttesről szóló dokumentumfilm már a mozikban

Csütörtöktől látható a hazai mozikban a legendás brit progresszív rock- és popzenekar, a Genesis történetét bemutató zenés dokumentumfilm.

A Genesis – A siker útján (Together and Apart/Sum of the Parts) című film eredetileg a BBC számára készült 2014-ben. A másfél órás mű végigvezeti a nézőt a zenekar teljes pályafutásán a hatvanas évektől, a kezdeti útkereséstől kezdve a teátrális progresszív rockkorszakon keresztül a popsztárságig. “A Genesis együttesről szóló dokumentumfilm már a mozikban” bővebben

Magyar darabbal nyitják meg az ukrán Nemzetközi Színházi Fesztivált

A Békéscsabai Jókai Színház Karády Katalinról szóló, K und K című darabjával nyitják meg a legnagyobb ukrán színházi rendezvényt, a XVII. Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyet május 23. és 30. között rendeznek meg Herszonban – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Merő Béla, a darab rendezője.
“Magyar darabbal nyitják meg az ukrán Nemzetközi Színházi Fesztivált” bővebben

Lakberendező segítségével konfliktusmentessé tehető a felújítás

Mivel férj és feleség más-más tervekkel és elképzeléssel áll egy lakás felújítása vagy átalakítása elé, ezért ez rengeteg konfliktus forrása lehet. Ahhoz, hogy ettől megkíméljük magunkat és a házasságunkat, nem árt, ha lakberendező szakemberhez fordulunk segítségért. “Lakberendező segítségével konfliktusmentessé tehető a felújítás” bővebben

Ecuador internetes kampánnyal tiltakozik Brad Pitt új filmje ellen

Ecuador internetes kampányba és aláírásgyűjtésbe kezdett, valamint nyílt levélben szólította fel Brad Pittet, hogy ne készítsen filmet Paul Barrett The Law of The Jungle című könyvéből, amely a Chevron amerikai olajipari óriás és az ecuadori állam közötti perről szól, és amelynek megfilmesítési jogait a hollywoodi sztár vásárolta meg. “Ecuador internetes kampánnyal tiltakozik Brad Pitt új filmje ellen” bővebben

Idén is megrendezik a Magyar Világtalálkozót

Konferenciák, kulturális gálaműsor, könyvbemutatók és a pünkösdölő néphagyományok felelevenítése is várja az érdeklődőket az V. Magyar Világtalálkozón május 22. és 31. között országszerte.

Tanka László, a világtalálkozó elnöke a rendezvényről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet a Világfaluban május 30-án és 31-én zajló programokra. “Idén is megrendezik a Magyar Világtalálkozót” bővebben